Pay with your life, the duller the knife the longer it takes.

Fizess az életeddel, minél tompább a kés, annál tovább tart.

A Nickelback legújabb száma, mely gyorsan a jelenlegi kedvencemmé nőtte ki magát, már első hallásra is. Nemcsak hogy imádom magát a  zenekart, a dallamot, a ritmust, a számot magát (régen adtak ki ilyen ütős számot, bár szinte mindegyiket imádom), de a mondandója is megérintett. Angolul nem tudóknak, ahogy már a videoklipben is kiemelik, a dal arról szól, hogyan használják, zsigerelik ki az embereket a fejesek, hogy mozgósított robotként éled le az életed az általuk hozott szabályok miatt, ciklikusan, minden nap ugyanaz  - és ez eléggé elgondolkodtatott. Vajon tényleg ez lenne a valóság? A legfelső réteg belőlünk él meg, attól kezdve, hogy betöltjük a tizennyolcat? Leszüretelik a babérjaidat, és kezdhetsz mindent elölről? Az ő szemükben minden alattuk lévő egyforma, egy mozgatható bábu?

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire hiányzott már a versírás. Nagyon elszoktam tőle. Kisebb koromban volt egy kis jegyzetfüzetem, emlékszem, zöld volt és Toy Storys, még mindig őrizgetem, néha fellapozom és jókat derülök. Mindenhova magammal vittem, és ha volt tíz szabad percem, elővettem, és verset írtam. Mindegy volt, miről. Néha arról, hogy mennyire unatkozom, vagy hogy éhes vagyok, vagy rímekkel írtam le, hogy mi volt a suliban, de nem voltam kételyeim magammal szemben. Írtam, mert szerettem írni - aztán megfertőzött a bizonytalanság, és az önmagammal szembeni elégedetlenség. Először túl gyorsan akartam fejlődni, és elkeserített, hogy sosem voltam elégedett azzal, amit csináltam, másnapra már csak grimaszoltam a kezemben tartott papírra, vagy MEGSEMMISÍTETTEM. Másrészt láttam, hogy sok kortársam mennyivel jobban ír verset, és milyen szépeket, én meg... És ezek után szinte nem mertem tollat fogni, mert nem akartam elkeseredni ismét. Pedig, azok az évek, amikor nem muszájból csináltam, hanem élvezetből és gondtalanul, hozták a legnagyobb fejlődést. Mára már túlléptem nagyjából az ilyen bizonytalanságokon, mert már nem érzem úgy, hogy nekem írnom KELL, csak írok, mikor jól esik - de sokkal kritikusabb szemmel alkotok meg minden egyes sort. A szombat este is egy ilyen pillanat volt, felcsaptam egy teljesen üres kis noteszt, és írtam. Egyelőre tetszik. Ki tudja meddig. Lehet két héten belül szörnyülködni fogok. Meglátjuk.

Nagyon régen írtam már TT-cikket, nem igazán járt mostanában a fejemben, és kicsit hiteltelennek érzem, hogy úgy írok írásról, hogy közben nem is dolgozom semmin. (Vigyázat, szóismétlés veszély.) Mégis az vett rá egy újabb cikk megírására, hogy a bal oldalt található szavazásban (2 szavazattal xDD) az első helyre került, szóval úgy gondolom, egy kis igény azért van rá. Felírtam magamnak pár ötletet, amit láthattok a bal oldali menük egyikében is, sokáig szemezgettem velük, végül a szemem azon a pár szón akadt meg, amit a címben is láthattok. Avagy, hogyan indítsuk el a regényt? Én személyesen a legelején minden egyes mondatot átgondolok kétszer-háromszor is, mert tökéletesnek kell lennie és gördülékenynek. Képes vagyok háromszor átfogalmazni, csak hogy biztos minden a helyén legyen, ezért ez a cikk leginkább a hozzám hasonló maximalista írópalántáknak íródott.

Az utóbbi időkben töménytelen mennyiségű képet sikerült összegyűjtenem, egy egész mappát nyitottam nekik, és amiben a képek mind egyeznek, az az, hogy motivációs képek edzéshez. Ha úgy érzem, fáradt vagyok, nincs kedvem vagy erőm edzeni, csak végiglapozgatom ezeket a képeket a telefonomban, és egyszerűen megjön a kedvem ahhoz, hogy leizzadjak, hogy egy lépéssel közelebb legyek azokhoz az izmos lányokhoz, akik a képeken vannak. Mert komolyan. Szinte ugyanonnan indul mindenki. Én miért ne érhetném el azt, amit ők elértek? Ha eddig volt kitartásom, NEM ADHATOM FEL. A szobámat is kidekoráltam effajta inspirációkkal, kis kollázsokat készítettem, és kinyomtattam őket 15*15-ös méretben a parafatáblámra. Így ha edzés közben abba akarom hagyni, fel akarom adni, odapillantok, és rengeteget segít. Ez az egyfajta 'sorozat' terveim szerint hetente lesz frissítve új képekkel, idézetekkel, hátha tudok segíteni másoknak is, akik hasonlókon mennek keresztül. Ha pedig nem, akkor magamért.