Láthatatlan2016.11.03. 20:00, Pillangó
Egy versszerű valamivelsel jelentkeznék, aminek a keletkezése eléggé különleges. Nagy csodálója vagyok Sia-nak, különc a nő azzal a hülye parókájával, de ezáltal egyedi is, fantasztikus számokkal és nagy hanggal. (Tudtátok, hogy már elmúlt negyven?!) A kedvenc számom tőle, amit egyébként először hallgattam meg akaratlagosan, a Big Girls Cry, aminek először a klipje, majd az üzenete, végül pedig maga a zenéje is megragadott, huzamosabb ideig a kedvenc dalom is volt. Ez a szám annyiban kapcsolódik a vershez, hogy úgy döntöttem, lefordítom, kicsit magyarosítom a szövegét, ám végül valami teljesen más lett belőle, de úgy gondolom, még így is emészhető. Nagyon rövidke kis szösszenet, huszonegy hosszabacska sor csupán, még versnek sem igazán nevezném, inkább drabble-nek, de remélem, a hatása azért megvan. :)
Egyedül vagyok, hideg van, ez az otthonom,
Félpercenként csekkolom a telefonom,
De senki sem ír, és senki sem keres,
Ezért én keresem a pizzafutár számát,
Holott így sem tudom már fizetni a számlát.
Jéghideg2016.11.02. 18:00, Pillangó
Ezúttal egy verssel érkeztem, mely nem éppen a legboldogabb hangulatomban íródott - nevezhetjük éppenséggel rohadtszarulérzemmagam-hangulatnak is, csak az nem túl költői (remélhetőleg magával a verssel ellentétben). Ennek ellenére, a legszélsőségesebb állapotok csikarják ki belőlem a legjobb verseimet. Mert kegyetlenül őszinték, olykor pikánsak, szókimondóak, és az esetek kilencven százalékában ELÉGikusak. Hab a tortán (utálom ezt a kifejezést, mindig a Hal a tortán című celebműsor jut róla eszembe. Nem ismered? Nem baj, nem maradsz le semmiről.), hogy minél több gondolat válik eggyé a papírral, annál jobban érzem magam, mintha minden egyes szó egy levegővétel lenne, felemelő érzés, áldott állapot, amit az ember igyekszik megtartani - talán ezért foglalt el papíron két teljes oldalt a vers eredeti változata (aminek aztán a fele egy szép határozott mozdulattal át is lett húzva, megesik az ilyesmi :D).
Amit még hozzáfűznék, hogy depis zenét hallgatva tudja ez a vers a legnagyobb hatást elérni, én is azt hallgattam (egészen pontosan a Can't Pretend-et Tom Odelltől). Indzsoj!
Valami ott bent már régóta feszít,
de csak most adtam neki nevet.
Régóta éreztem nyakamon
a szorító kezet.
Egyre csak szorult;
körme belevájt a bőrbe,
s folytak a vércseppek a hideg márványkőre.
„Nem lehet mindig színlelni a mosolyt”,
gondoltam, ahogy az eső keresztülfolyt világom ablakain,
„egyszer majd beázik a tető”,
s eközben csepergett az eső.
Túl kellene lépni egy magas küszöböt,
de mit ér az agy, ha a láb törött,
s csak esni lehet súlytalan?
...
|