Kerestünk2016.12.04. 10:00, Pillangó
 Valahányszor kijelölök magamnak egy témát, amiről írni szeretnék, mindig valami teljesen más lesz belőle. Nekem nem megy ez a húzzunkráegysémát dolog, és általában annyira káosz az egész sokrétűek, hogy egy irodalom tanár se tudná belemagyarázni, hogy ez igazából egy troceusokból és spondeusokból felépített semmi, ami kifejezi a költő zavart lelkivilágát. (Gosh, NEM, ne magyarázzuk már mindenbe bele, komolyan!!! Egyébként miért csinálják mindig ezt? Furcsa állatfaj a tanár, az hétszentség...) A lényeg az, hogy nem egy ilyen verset terveztem megalkotni, és fogalmam sincs, hogy miről szól, de úgy gondoltam, hogy ez most kivételesen nem megy a darálóba, mert jobb ez versnek, mint kolbásznak lol. (A legtöbb versemmel így vagyok egyébként, nem tudom elmondani, hogy miről szólnak, ezért címet sem tudok igazán adni nekik, csak meglátom az első szót, aminek halvány értelme is van, és ráhúzom - de legszívesebben csak sorszámoznám őket. Úristen, hogy fogok én nevet adni majd a gyerekemnek??)
Mindig tudtam, hogy rejtegetsz valamit.
Valamit, a lelked mélyén, titkos zárak mögött,
Összegyűltek a felhők a fejed fölött,
És némán énekelted életed dalát,
Mert hangod már nincs,
Csak egy bezárt kis kanári vagy.
És verdesel.
És elesel.
És keresel valamit,
Ami már rég elveszett.
Én is kerestem a szavakat, hogy megfogalmazzam, amit nem lehet,
De tehetetlen vagyok, és csak bámulom a kezet,
Ahogy csontok szorulnak ökölbe.
Takargatod a valóságot, és elfelejtesz élni,
Nem tudsz mit hinni, remélni,
És csak sodródsz az árral,
Az életért játszottál rossz kártyákkal.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés