Pay with your life, the duller the knife the longer it takes.

Fizess az életeddel, minél tompább a kés, annál tovább tart.

A Nickelback legújabb száma, mely gyorsan a jelenlegi kedvencemmé nőtte ki magát, már első hallásra is. Nemcsak hogy imádom magát a  zenekart, a dallamot, a ritmust, a számot magát (régen adtak ki ilyen ütős számot, bár szinte mindegyiket imádom), de a mondandója is megérintett. Angolul nem tudóknak, ahogy már a videoklipben is kiemelik, a dal arról szól, hogyan használják, zsigerelik ki az embereket a fejesek, hogy mozgósított robotként éled le az életed az általuk hozott szabályok miatt, ciklikusan, minden nap ugyanaz  - és ez eléggé elgondolkodtatott. Vajon tényleg ez lenne a valóság? A legfelső réteg belőlünk él meg, attól kezdve, hogy betöltjük a tizennyolcat? Leszüretelik a babérjaidat, és kezdhetsz mindent elölről? Az ő szemükben minden alattuk lévő egyforma, egy mozgatható bábu?

Nem tudok sokat a világról, nincsenek tapasztalataim, csak egy taknyos vagyok, de azt én is látom, hogy ez nem helyes, hogy ez nem jó, hogy ezen változtatni kell. Nem lehetünk arra programozva, hogy másokat szolgáljunk ki. Nem így kéne ennek lennie. Az emberek tömegesen menekülnek el a saját hazájukból a vezetők miatt, tömegesen szipolyozzák ki az emberekből a pénzt, vagy az akaratot, hogy éljenek - tönkremennek, elszegényednek, elzüllenek, és néha az utcán végzik.

Én nem akarom etetni a gépet.