Kezdjük mindjárt egy horror sztorival az egész bejegyzést. Nekem életemben egyszer volt kisállatom, egy nyuszi, akit Bellának neveztem el, fogalmam sincs, miért már. Még a színére sem emlékszem, nem jelentett túl sokat, hiszen csak egy nyúl volt, úgy gondoltam hat éves koromban, "mit kezdjek vele?" Nem lehet vele labdázni, sem ölbe venni, mert elmenekül, nem is éreztem az enyémnek. Szerencsémre ezért is nem érintett meg a halála. Akkor még emeletes házban laktunk, ezért a mamámnál tartottuk Bellát, aki egyik napról a másikra eltűnt, és akkor úgy tudtam, hogy elütötte egy autó, mert elszökött. Aznap délben bőséges ebéddel várt minket a mamám, remélem értitek a célzást.

Azóta nem volt kisállatom, nem igazán voltam állatbarát. Nem volt minden vágyam egy kisállat. Cukinak tartottam őket meg szépnek, de nem éreztem igazán át, milyen, ha van egy kiskedvenced, akit szeretgethetsz. Kicsit szívtelennek is tartottam magam emiatt. Emellett, mindig úgy éreztem, hogy tőlem különösen félnek az állatok. Ha megláttam egy macskát az utcán, biztos, hogy elfutott előlem, bármilyen óvatos is voltam - mintha érezte volna, hogy "nem értek hozzá".

Tervben volt, hogy valaha majd lesz egy kiskutyánk, főleg azok után, hogy családi házba költöztünk. A sors iróniája és csodája, hogy macskánk lett. 2016. december 27-én toppant az életünkbe Makacs, a kiscica, mint valami karácsonyi ajándék. Megjelent a teraszunkon és nem tágított, engedte, hogy simogassuk, bújt, elég hamar ő lett életem értelme. Azért is neveztük el Makacsnak, mert nem volt hajlandó távozni tőlünk, nem mintha akartam volna. Fél órákat fagyoskodtam nála kint a -15 fokos hidegben és simogattam, mert akkor még nem engedtük be a házba - ezt azóta már kiharcolta magának. Mint kiderült, pár házzal arrébb rakták ki a szűrét minden további nélkül, és nálunk talált menedéket. (Makacsnak egyébként van egy fiútesója is, akit Spurinak neveztem el azok után, hogy őt, ellentétben Makaccsal, lehetetlen megsimogatni. Sokszor osztoznak Makacs vacsoráján, olyankor megjelenik, de ahogy látja, hogy egyáltalán nézzük, elillan.)

Mondani sem kell, irtó jó sora van, mindenki kedvence, mindenki imádja. Néha hallom, hogy a szüleim, ha nincs ott más, vele beszélgetnek, én is szoktam egyébként, énekelek is néha neki, és már aludtunk is együtt, életem legszebb szundija volt. :D Lánymacska, most májusban lesz egy éves a doki szerint, és kis híján anyuka lett, de kimiskároltattuk, miután 6 kiscicával volt terhes. Nagyon sajnáltam, tényleg, de hat kiscicába bele is halhatott volna. Abba pedig én halnék bele. Sosem hittem volna, hogy így tudok kötődni egy kisállathoz, tűkön ülve várom mindig a hétvégéket, hogy hazamehessek hozzá. Általában elég nyugis, de néha felfedezőutakra indul és olyankor lehetetlen marasztalni. És imádja a csirkehúst. Meg úgy bármilyen húst. :D (Tiszta gazdája lol) Legalább 400 képem van róla, néha komolyan úgy relaxálok vagy nyugtatom le magam, hogy azokat nézegetem. Már annyira a család része lett, hogy el sem tudnám képzelni, milyen lenne nélküle.