#43 16 megapixel2017.04.23. 16:55, Pillangó
#42 Mostanában2017.04.16. 19:58, Pillangó
Régen posztoltam bármit is, mondhatni kihalt az oldal, s az elmúlt hetekben egy kicsit én is. A cicám halála még mindig megvisel, még mindig eszméletlenül hiányzik, bár túl tudtam lépni a fájdalmakon - de azért még mindig elsírom magam néha, ha sokat gondolok rá. Ami, vagyis aki vigasztal, az Spuri, a testvére, akit bár megsimogatni nem lehet, enni jár hozzánk, és már akkor elszalad, ha sokáig nézünk a szemébe, mégis annyira emlékeztet Makacsra, hogy megnyugtatja a szívem. Mintha őt látnám. Néha kimegyek a sírjához a kertünkbe, már ültettünk oda egy gyönyörű szép százszorszép-csokrot is, néha beszélgetek vele. Nem, nem vagyok őrült, csak betegesen ragaszkodó.
A mindennapjaimban nagy szerepet kapott az edzés, bármiféle mozgás. Bizonyítja, hogy a minimumot emeltem napi 20 percre, miközben a terv fokozatosan nehezedik, és próbálom minél változatosabban csinálni, egyik nap lábnap, másnap hasra edzem... A héten kétszer voltam futni is a nagy jóidő örömére. Nem mondom, hogy élveztem, nem esett olyan jól, mint vártam, talán mert túl melegen öltöztem, és már tényleg a komfortzónámon kívül voltam, viszont a számok nem hazudnak. Letöltöttem egy alkalmazást, ugyanazt, mint amit tavaly nyáron használtam futáshoz - számolja az elégetett kalóriát, a megtett távot, a sebességet, és még sok mást is, és drasztikus változást láttam a tavalyi évhez képest. Míg tavaly 3.2 kilométert majdnem 26! perc alatt futottam le, most 22 perc volt a legrosszabb időm, amit akárhogy is számolunk, 4 perc javítást jelent. Úgy érzem, kezd beérni minden igyekvésem gyümölcse, a sok edzés, és hát csaknem -12 kilogramm minusszal tavalyhoz képest jóval könnyebb bármit csinálni. Mert igen, már 11.7 kiló ment le rólam bármilyen drasztikus diéta nélkül. Az újévi fogadalmam január elsejétől számítva 5 kilogramm leadása volt egész évre vonatkozóan, ehhez képest 3.5 hónap alatt kereken 6 ment le rólam. Végre úgy érzem, elérek valamit. A minap jártam a New Yorkerben, és talán ez volt az első olyan vásárlás évek óta, amikor a próbafülkében nem csak arra tudtam gondolni, hogy hogy lehetek ilyen undorító, sőt tetszett, amit láttam. De korántsem vagyok elégedett, csak bizakodó, további 8 kilótól szeretnék még megszabadulni, bizony van honnan fogyni.
Ma jutottam hozzá életem első sminkkészletéhez. Húsvéti ajándék a nagyszüleimtől, egy közepes méretű sminkbőrönd (amivel a kezedben úgy nézel ki, mint a filmekben a kurva fontos bőröndös emberek), tartalma 32db szemhéjfesték, 2db pirosító, 2 rúzs, 4 körömlakk, 2 szájfény, 3db szem- és 1db szájceruza, továbbá 6 kisebb ecset. Mülleres, úgy gondolom közepes kategóriájú, noname kínai, ennek ellenére meglepően jó. Főleg a szemhéjfestékek, ma nem hazudok ha azt mondom, a napom ötödét próbálgatásokkal töltöttem, és mindenkit kifestettem, aki az utamba került. Pozitívum és negatívum is, hogy rohadt nehéz lemosni. :D
#41 Ad és elvesz2017.04.01. 13:24, Pillangó
Pont az elmúlt napokban ismerhettétek meg Makacsot. Őt, aki betöltötte az üres lyukakat az életemben, a lelkitársam, akire mindig számíthattam, aki megtanított szeretni és kötődni, és aki teljessé tette a családunkat. Mi nem négy fő voltunk és egy kiskedvenc, mi öten voltunk.
Március 29-éig, a napig, amikor Makacs meghalt. Hétfő hajnalban történt, március 27-én, három hónappal azután, hogy befogadtuk, hogy elütötték, valószínűleg egy motoros. Egész délelőtt egyedül szenvedett ott, ahol apukám megtalálta munkából hazafele. Még élt, de sokkot kapott. Az állatorvos megröntgenezte, és bár törése nem volt, szinte biztos volt, hogy le fog bénulni, és két nyílt sebe is volt. Kapott fájdalomcsillapítót, másnapra reggelre már nem érezte a hátsó két lábát és a farkát sem. Bele sem merek gondolni, milyen lehetett lassan semmivé válni, mint macska, és egy tehetetlen testnek lenni. Nem tudott ugrani, futni, nem volt étvágya, nem ivott - megszűnt macskának lenni. Élni akart, és nem tudott. Szeretni akart, de nem tudott. Hétfő este bent aludt a házban, és két lábon elkúszott a szüleim szobájáig. Velük akart lenni. Kapaszkodni beléjük. Szerda reggelre eltűnt, az udvarunk egy titkos zugába bújt, meghalni. Apa visszavitte az állatorvoshoz, aki azt mondta, egy, legfeljebb kettő napja van hátra. Ezért hát elaltattuk, hogy ne szenvedjen tovább.
Én minderről csak pénteken értesültem, mivel koleszban voltam, és a szüleim tudták, hogy összetörök lelkileg. Úgy érzem, mintha egy darabot vágtak volna ki belőlem, és annyira fáj, hogy szavakkal leírni nem lehet. Nem lehettem vele az utolsó pillanataiban, nem simogathattam meg még utoljára, mikor szüksége volt rám, hiszen én ragaszkodtam hozzá a legjobban, és hiszem, hogy ő is hozzám. Borzalmas érzés ez a tehetetlenség, hogy már nem mondhatom el neki, hogy mennyire szeretem. Az udvarunkban lett eltemetve, egy kő jelzi a sírját, és pár virágszál. Sosem sírtam még ennyit életemben, és semmi nem fájt ennyire. Néha, ha úgy érzem, kiszakad a szívem a helyéről, kiülök hozzá. Egy picit megnyugtat, de csak még jobban úgy érzem, felrobbanok belül, hogy nem érem el, hogy csak azt a követ tudom szorongatni, hogy nem hallja, amit mondok neki.
Indulok2017.03.31. 00:00, Pillangó
Szinte egyidőben keletkezett az ezelőtt posztolt verssel, ezért aligha tudnék elmondani bármi újat róla. Ez egy tipikus random vers. Nem tudom rávetíteni a saját életemre, nem kapcsolódik hozzám, nem érzem át, bár az irodalomtanárok biztos mindent bele tudnának magyarázni. Egyszerűen csak jól esett írni valamit. A másik jobban tetszett, talán mert azt tudom magamhoz kötni, de ez sem az eddigi legrosszabb versem. Legalábbis, vannak benne rímek. :'D Noha számomra egy vers nem attól vers, hogy rímel.[Egyébként olyan jól néznek ki azok a kávék a bal oldali képen, olyan jól esne most egy, meg úgy amblokk olyan jól néznek ki a kávés/noteszes/olvasgatós/szemüveges/lazulós délutános képek, imádom őket, ahogy észrevehettétek már. Ez a barnás árnyalat amúgy is remekül passzol a blog hangulatához, kicsit fel is dobja.]
Nem tudom, mikor indulok.
Csendben telnek a hónapok.
A sarokban ott a kuffer,
Mintha azt mondaná, "indulj már el".
...
#40 Cicás lettem2017.03.30. 22:00, Pillangó
Kezdjük mindjárt egy horror sztorival az egész bejegyzést. Nekem életemben egyszer volt kisállatom, egy nyuszi, akit Bellának neveztem el, fogalmam sincs, miért már. Még a színére sem emlékszem, nem jelentett túl sokat, hiszen csak egy nyúl volt, úgy gondoltam hat éves koromban, "mit kezdjek vele?" Nem lehet vele labdázni, sem ölbe venni, mert elmenekül, nem is éreztem az enyémnek. Szerencsémre ezért is nem érintett meg a halála. Akkor még emeletes házban laktunk, ezért a mamámnál tartottuk Bellát, aki egyik napról a másikra eltűnt, és akkor úgy tudtam, hogy elütötte egy autó, mert elszökött. Aznap délben bőséges ebéddel várt minket a mamám, remélem értitek a célzást.
Azóta nem volt kisállatom, nem igazán voltam állatbarát. Nem volt minden vágyam egy kisállat. Cukinak tartottam őket meg szépnek, de nem éreztem igazán át, milyen, ha van egy kiskedvenced, akit szeretgethetsz. Kicsit szívtelennek is tartottam magam emiatt. Emellett, mindig úgy éreztem, hogy tőlem különösen félnek az állatok. Ha megláttam egy macskát az utcán, biztos, hogy elfutott előlem, bármilyen óvatos is voltam - mintha érezte volna, hogy "nem értek hozzá".
|