Nagyon régen írtam már TT-cikket, nem igazán járt mostanában a fejemben, és kicsit hiteltelennek érzem, hogy úgy írok írásról, hogy közben nem is dolgozom semmin. (Vigyázat, szóismétlés veszély.) Mégis az vett rá egy újabb cikk megírására, hogy a bal oldalt található szavazásban (2 szavazattal xDD) az első helyre került, szóval úgy gondolom, egy kis igény azért van rá. Felírtam magamnak pár ötletet, amit láthattok a bal oldali menük egyikében is, sokáig szemezgettem velük, végül a szemem azon a pár szón akadt meg, amit a címben is láthattok. Avagy, hogyan indítsuk el a regényt? Én személyesen a legelején minden egyes mondatot átgondolok kétszer-háromszor is, mert tökéletesnek kell lennie és gördülékenynek. Képes vagyok háromszor átfogalmazni, csak hogy biztos minden a helyén legyen, ezért ez a cikk leginkább a hozzám hasonló maximalista írópalántáknak íródott.

Ezúttal a nyelvtankönyveket és füzeteket vesszük elő, mert úgy gondoltam, szükség van rá. Böngészgettem egy alacsonyabb színvonalú írói oldalon, és egymás után szaladtam bele olyan történetekbe, amelyek - sok egyéb nyelvtani és központozási hiba mellett - hemzsegtek a hasonló alakú szavak rossz felhasználásától. Megdöbbentett, hogy egyesek ennyire nem tudják használni a saját anyanyelvük akár legalapvetőbb szavait, ezért boncolgatnám most ezt a témát.

A hangalaki (esetleg csak helyesírási) és rendszerint jelentésbeli etimológiai összefüggések alapján a kellő nyelvi ismeretek hiánya miatt könnyen összetéveszthető, de a szöveg szintjén félreértést nem okozó, a köznyelvben néha pusztán stilisztikai különbségeket mutató szavak, szóalakok. (>> forrás)

Egy írómagocska életében mindenkori problémát okoz az írásműnek való címadás. Valaki már a legelején nevet ad neki, valaki ünnepélyesen szereti lezárni egy címmel a művet, hogy pontot tegyen az i-re. Ám ez sokkal nehezebb, mint aminek látszik! Eredménye legtöbbször kitépett füzetlapok (rosszabb esetben betörött laptopképernyő), több napon át tartó egyre reménytelenebb próbálkozások, sőt, elhivatott mániákusoknál még alvás helyetti forgolódás is felléphet. (Bár az már elég beteges.) Ha ez sokáig húzódik, a végére már bármi jól hangzik, csak legyen. Ennek kiküszöbölésére irogattam össze pár tippet, útmutatást, tanácsot, hogy lehetőség szerint a lehető legtökéletesebb címet kapja az iromány, és ne álljon hónapokig a legalsó fiókban "Névtelen"-ként felcímkézve, a végén még megromlik. A címválasztásra megoldást nem tudtam nyújtani, hiszen minden az író egyén kreativitásán és fantáziáján múlik, azonban igyekeztem összegyűjteni pár olyan dolgot, ami nálam bevált, és általánosan is beválHAT. A végeredmény lentebb olvasható. :D

Régóta terveztem már egy hasonló sorozatot, amiben tippeket, gondolatokat, tanácsokat, valamint gyakorlatokat osztok meg kezdő, esetleg haladó írómagocskákkal, és a régóta alatt tényleg régótát értek. Konkrét terveim vannak a témákról, amikről szeretnék írni, és remélem, ha másnak nem is, legalább magamnak segíteni tudok majd a cikkekkel. Próbálok majd rendszerességgel posztolni (lol, úgyse olvassa senki), lehetőleg hetente, és ami még a csövön kifér. :D

Én a valamilyen formában (akár hobbi, akár szakma) írással foglalkozó embereket két csoportra osztanám: azokra, akik bármiből ihletet tudnak meríteni, és azokra, akik napokig ülnek a sarokban, és még mindig a fejüket törik. A két csoport között persze lehetnek átfedések, én magam is a metszetbe tartozom (mert mindenhonnan kilógok, pff…), legtöbbször görnyedek órákig a papír felett, másszor meg a legváratlanabb pillanatban rohannak meg az ötletek (Murphy törvény: Mindig akkor, amikor nincs hova őket lejegyezni), következtetésképp még az egyensúlyt sem tudom megtartani. Amit egyértelműen lehet állítani, az, hogy a második csoport nincs a legszerencsésebb helyzetben.  Ami engem illet, én régóta keresem már a megoldás titkát erre a problémámra, ha fejlesztenének valami gyógyszert rá, esküszöm, hogy jelentkeznék tesztalanynak, de sajnos erre még várni kell pár évszázadot – így a puszta kezemmel kell minden alkalommal kikaparni a föld alól a gondolataimat (legtöbbször sikertelenül). Ami biztos, hogy mivel különbözőek vagyunk, és különböző dolgok vannak ránk hatással, ugyanaz a módszer nem sok mindenkin fog működni, sőt. Mindenki saját magáért tartozik felelőséggel, és csak ő tudja kikísérletezni, hogy őt mi tudja írásra késztetni, pár tippet azonban mégis igyekeztem összeszedni, amik segíthetnek a „gyógyszer” kifejlesztésében.