Szétmarcangolt húsfalat voltam repedt tányéron,
Kisfalusi ház kertvárosi tájékon.
Egyszer úgyis lebont az idő.
Menhelyi kiskutya nagy dobozba ragadva,
Reménykedő hullám dagadva-apadva;
De a tenger mindig nagyobb.
Az én ablakomban foszlik utoljára a villany,
Újra-újra megsiratom, amit tegnap sírtam,
Fájdalmamat könyvbe vésve, rajta úgyis lakat,
Ami benne volt, az már benne is marad.
Kitörött hegyű ceruza a fiók mélyén valahol,
A hegye a többi után hiába araszol,
Attól még törött.
Ki bújik meg a grafit mögött?