Elegáns mozdulattal pattintotta be fehér ingjének utolsó gombjait, majd megigazította bordó nyakkendőjét. Rávicsorgott a tükörképére ellenőrizve fogsorának tisztaságát, utoljára végigszántva zöld tincsein ujjaival. Szemeiben némi izgatottsággal vegyülő félsz csillant vissza az üvegre. Elvégre ma új projektbe fog kezdeni, új munkatársakkal.

Midori Yoropiko szinkronszínészként kereste a mindennapi kaviárt. Kisebb villája volt, mely ráadásul a tengerpartra nézett, az udvarában ott parkolt fekete BMW-je, és a legújabb divatnak eleget tevő márkás ruhái a gardróbjában lapultak. Saját inassal és bejárónővel rendelkezett, fényes imidzse, és rengeteg háta mögött hagyott toplistás filmje a csúcsra emelte. Menedzsere alig győzte elutasítani a kisebb felkéréseket.

Ami a legjobban jellemezte, az mégis az állandó késés volt. Mindenhonnan. Fél órája maradt odaérni a stúdióba, talán még annyi sem. Sietve kapcsolta be ezüstóráját a csuklóján, majd kilépett a helyiségből azon gondolkodva, vajon ki viszi a másik főszereplő hangját. Maga a film a középkorban játszódott, egy gazdag férfiről és egy nőnek öltözött fiú prostituáltról szólt. Ő imádta a szövegkönyvet, humoros volt, erotikában gazdag – és nem mellesleg a nemi identitásával azonos.

- Késtél. – A kék hajú nő a fehér bőrfotelben ült keresztbe tett lábakkal, körömcipője miatt bőréből pár helyen még az erek is kidagadtak. Rúzsos ajkai között egy cigarettát szívogatott, majd kifújta a füstöt a szoba eddig tiszta levegőjébe. Ahogy beszélt, az állán levő piercing is megmozdult, füstös narancssárga szemei most rászegeződtek.

- Megvárakoztattalak, gyönyörű? – kúszott vigyor az arcára, idézve a szövegkönyvből. – Csak néztelek a távolból, és annyira elkápráztattál, hogy moccanni sem mertem – tett drámai mozdulatot meghajolva előtte.

- Humoros vagy – sóhajtott fel távolba révedő tekintettel. Yoropiko a pillanatot megragadva kikapta hosszú ujjai közül a füstölgő szenvedélyt és elnyomta az erre kijelölt tálkában.

- Leszokhatnál már, Konan. – Egy halálos pillantást kapott ezért, de csak mosolyogni tudott ezen. Az egykori aranyos kislány húsz éves korára kiérdemelte a láncdohányos címet, és már bánta, hogy nem próbálta foggal-körömmel kikaparni akkor még céliránytalan kezeiből a cigit, rögtön az első slukk után.

 Minden az óvodában kezdődött. Konan volt a legtökösebb négy éves, akit valaha ismert. Úgy csépelte a fiúkat, mint zongorista a billentyűket. Egyszer ők ketten is megmérkőztek, és a zöld hajú ugyancsak a földre került vele szemben. A lánynak egyetlen gyengéje az origami volt, és mikor a nagyobb fiúk széttéptek az oly’ nagy szorgalommal fabrikált hattyúját, Yoropiko olyan laposra verte őket, hogy falra tapadt palacsintát formáltak utána. Akkor fonódott össze a mára kötéllé erősödött apró cérnadarabka. Sosem tekintett nőként Konanre, sokkal inkább tartotta a bátyjának, és az őrangyalának. Meg persze a biztonsági őrének. Pedig valójában a menedzsere volt, és leginkább neki köszönhette, hogy felaraszolt a ranglétrán.

A kék hajú lassan talpra állt, és kopogó léptekkel indult meg a kisebb palota bejárati ajtajához, és ő kis fáziskéséssel rohant utána.

- Ha nem lenne bejárónőd, ez a hely mocsárrá alakulna – húzta el a száját a konyhában észrevett bűzölgő pizzásdoboz-maradványok láttán. – Ezt mind te etted meg?!

- Kettőt fizet, hármat kap akció volt – vonta meg a vállát. – Éltem a lehetőséggel. – Konan nagy sóhajjal nyomta meg a kocsikulcson a megfelelő gombot. – Én vezetek! – nyitotta ki az ajtót Yoropiko, de a nő még őelőtte becsúszott a bőrülésre gúnyosan mosolyogva.

- Álmaidban – igazította a visszapillantó tükröt magához, újrakenve vöröses ajkait, majd orrnyergére az addig kék hajában lapuló napszemüveget tolt.

- Tipikus nő – morrant fel az anyós szerepét felvéve a Mercedesben.

- Biztonsági öv – illesztette a kulcsot a helyére, majd elfordította a zárban. A fiatal férfi sóhajtva kötötte be magát – ismerte jól Konan módszereit, és nem egyszer fejelte már meg a műszerfalat miatta. Az autó az útra kanyarodott, és a nő egyik kezével fogva a kormányt kotort a táskájába. A zöld hajút mindig is érdekelte, mit rejthet egy ilyen retikül, különösen, ha az a menedzseréhez tartozik, de miután egy sminkkészlet, pár rúzs, körömlakk, hajgumik, fésű, és női magazin termett az ölében, megbánta kíváncsiságát.

- A célszemély – adott a kezébe pár mégis kissé meleg nyomtatott lapot. – Uchiha Sasuke.

- Úgy beszélsz, mintha nyomozó lennél – morogta végigmérve a fiúról – mert igencsak kiskorú benyomását keltette - készült képet a munkássága mellett. – Szóval vele fogok dolgozni?

- Le fog alázni, ha nem vigyázol. Nem csak szinkronos, de pornósztár is – vigyorodott el kikönyökölve az ablakon. – Durván beindít – mélázott el egy pillanatra sokat sejtetően.

- Neked pasi kéne, nem vibrátor…

- Nagyobb, jobb, és én irányítom. Egyéb kérdés?

- Konan… - röhögött fel a fejét rázva, és bekapcsolta a rádiót, tovább olvasgatva a fiú adatlapját. – Fiatalka. Hat év korkülönbség – lapozott a következő oldalra. – Miért kerestél rá, hogy szereti a mogyorós csokit? – nézett fel a kötegből a nőre szegezve a pillantását.

- Mert tudom, hogy az eseted – kuncogott halkan. – Lapozz még egyet.

Yoropiko nagyot nyelt, nagy szemekkel meredve a hatalmas felbontású képre. A fiú, a papír szerint Sasuke, egy vörös selyemkanapén feküdt meztelenül, ajkai között egy bonbon-darabkát szopogatva, melytől ajkai is csokoládé ízűek lettek. És a kamerába vigyorogott. Hívogatóan, pimaszul, vágyakozóan. Sajnálatos módon férfiasságát a felvett póz éppen hogy nem engedte láttatni, mert felhúzta a combját, ráadásul a kép épp akkor készült, mikor végigsimított rajta. A zöld hajúnak a nyál is összefutott a szájában, hosszasan tartotta a kontaktust a feketén örvénylő szemekkel, melyek olyan intenzíven vonzották, hogy kis híján el is nyelték, mint valami fekete lyukak. Érezte, hogy az arca forrósodni kezd, és a nadrág talán mintha picit összement volna… Éhesen kísérte figyelemmel a csábító arcot, gondolatban már csókokkal halmozta el selymes tejfehér nyakát, végigsimított karcsú csípőjén, hosszan járatva a nyelvét a medencecsontján. És azok a formás hosszú combok…

- Ez övön aluli támadás volt – csapta össze a lapokat, kifújva a bent tartott levegőt.

- Tudtam, hogy tetszeni fog – vigyorodott el gonoszan Konan.

*   *   *

Erős mozdulattal lökte be Konan előtt a stúdió üvegajtaját. Köszöngetve táncoltak át folyosóról folyosóra, a helységekből monoton beszéd, vagy éppen felvétel foszlányai hallatszódtak ki. Menedzsere kopogó lépteit követve jutottak el a hetes stúdió ajtajáig, ahol ő lefékezett, és bekopogott, majd a felszólítás után belökte az ajtót.

Ez volt a kedvenc stúdiószobája. Az első részben fotelok és egy apró bárpult foglalt helyet, a sarkokban lávalámpák voltak kihelyezve. A második maga volt az irányító-központ, és a harmadiknak dukáltak a mikrofonok, fülhallgatók, és egyéb felszerelések. Mivel a zöld, fehér, és fekete árnyalatait sugározta, itt élvezte leginkább a felvételeket.

A fotelekben három alak ült: a hangtechnikus Kiba, akit körülbelül magzatkorukban ismert meg, és azóta sem szabadult meg tőle; egy kígyóarcú öltönyös férfi, aki talán menedzseri pozícióban lehetett, és Yoropiko megesküdött volna, hogy lila púdert lát az orra két oldalán; valamint Uchiha Sasuke. Bukfencet vetett a gyomra a fiú látványától. Lazán ült ott a háttámlának támaszkodva, ingben és szűk fekete farmerben. Sötét haja lazán a vállára omlott, ajkain halvány mosoly ült. Yoronak meg kellett állapítania, hogy vannak még olyan emberek, akik photoshop nélkül is ugyanolyan vadítóak… Nyelt egyet elkapva róla a tekintetét, de érezte magán, ahogy jövendőbeli munkapartnere is ugyanolyan szorgalommal analizálja őt, tetőtől talpig végigmérve. Ilyenkor veregette meg a saját vállát, ugyanis a külsejére mindig adott, mégha emiatt hajnali ötkor is kellett felkelnie.

- Újabb tíz perc késés a számlátokra – sóhajtott Kiba, a technikus. – Igen, tudom, dugó volt, és ti, mint mindig, belekeveredtek, de…

- McDonald’s – kenyerezte le könnyedén Konan felé tartva egy tasakot, rajta ez étteremlánc híres-neves sárga M betűt formáló logójával.

- Duplasajtos? – nyalta meg az ajkait felcsillanó szemekkel, feledve, milyen szitkokkal akarta átkozni a belépőket.

- Naná – vigyorodott el győztes mosollyal a kék hajú. – Elnézést – fordult a másik két alakhoz biccentve, akik felpattantak az üdvözléshez.

- Semmiség – legyintett a kígyóalak, ujján megcsillant egy vastag aranygyűrű. Yoropiko utált mindenféle ékszert, csak órát hordott. A halála azonban az volt, mikor egy férfi viselt fülbevalót. És a vipera füleiben három-három is felbukkant. Nehezen állt meg egy rosszalló fintort, de a figyelmét rögtön el is terelte az angyalarcú fiú, aki kilépett menedzsere mögül. Fáziskéséssel nyújtotta a kezét, elbambulva a látványtól.

- Megvárakoztattalak, gyönyörű? – vigyorodott lassan el huncut mosollyal. - Csak néztelek a távolból, és annyira elkápráztattál, hogy moccanni sem mertem.

- Néz tovább sóvárogva, vagy belém hatol végre? – viszonozta a szemkontaktust kihívó tekintettel, némileg elváltoztatott női hangon, és nem úgy tűnt, mint aki zavarba jön egy ilyen mondattól.

- Meddig vártál volna rám? – folytatta zavartalanul, folyamatosan rázva a puha kezet.

- Amíg az a csengő ott nem jelzi a következő vendéget – felelte tökéletes hanglejtéssel. Már innen meg tudta állapítani, hogy nem kispályás.

- Hűtlen típus vagy, igaz? – fojtotta el a kuncogását.

- Lekésted a vonatot – kacsintott rá, és a zöld hajúból kitört a nevetés.

- Midori Yoropiko – szélesedett a mosolya, a karja meg már kezdett fáradni, így lassan elengedte a másik kezét.

- Uchiha Sasuke. – Nem mintha nem rögzült volna be a neve az elméje mélyébe ezeregyszer és még egyszer, kitörölhetetlenül, mint egy megbillogozott véset.

- Ez még nem a felvétel – röhögött Kiba két falat duplasajtos között.

- Akkor javaslom, hogy kezdjük el – villantak meg a fekete szemek gunyorosan.

Folytatás ITT!