A karácsony az egyik kedvenc ünnepem. Az égőkkel kidíszített házak és villanyoszlopok, az égősorral körbetekert fák, a minden sarkon kapható forró teák, a csípős hideg, a mikorleszmárhó? és az utána való reménytelen várakozás, a megunt karácsonyi dalok, és az ünnep minden egyes kis tartozéka, a karácsony hangulatát idézi fel bennem. Mi szeretjük nagy családi körben ünnepelni az ünnepeket. Ilyenkor papa-mama-unokatestvéreknagynénik-nagybátyok összegyűlnek, három napon keresztül csak eszünk és eszünk, egyik nap az egyik nagyszülőnél, másik nap a másiknál. Még a svájci rokonaim is hazajönnek, mert az az összetartozás ünnepe a családunkban. Megvannak a hátulütői, néha már kicsit sok az emberekből, és vannak roppant érdekes rokonaim is, de végtére is, színes a világ, nem? A halászléért amúgy is megéri. Meg a bejgliért.

Amit viszont utálok a karácsonyban, az az ajándékozás. Mármint nem maga az ajándék, csak a folyamata. Az első fázis a legrosszabb, amikor az ajándékot választanod kell. Végig kell menned fejben az elmúlt egy évben, hátha a bizonyos illető mondott bármi olyat, hogy nagyon szeretne valamit megkapni, ezután mérlegeled, hogy a költségvetésbe belefér-e, legtöbbször nem, szóval veszel neki a bögrét. Ami szintén kényelmetlenné teszi az ünnepeket pedig, amikor megkapod az ajándékod, és az adója nagy csillogó szemekkel figyeli a reakciódat, hogy milyen arcot vágsz, mikor kibontod, és akkor is tettetned kell, hogy tetszik, ha életedben rosszabbat még nem kaptál. Ilyenkor nagyon kreatívnak kell lenni, mert legtöbbször nem elég elmondani, hogy "mindig is ilyenre vágytam", meg hogy "olyan nagy hasznát fogom venni!", nem részletesen analizálnod kell, hogy mennyire fantasztikus, mert csak akkor hiszi el.

De mint mondtam, a halászléért minden megéri. Meg a bejgliért. Boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket minden kis pillangónak szerte a nagyvilágban!