A lány és a köve
2016.11.02. 15:33, Pillangó
Magányosan járom a szürke hétköznapokat,
A ponttól B pontig, villanyoszlop villanyoszlop után (melyekben persze nem cserélnek égőt, na ez égő),
Elém kerül egy kő, belerúgok, mert miért ne? Belém is sokan rúgnak, a kisebbeket el kell tiporni,
Úgyis mindig ezt hallom a hírekben, meg az újságban, meg a rádióban,
És miért én, pont én lógnék ki a sorból, ha olyan jól esik?
Amúgy is dühös vagyok, fájjon csak neki,
Újra a lábamba botlik, újra elrúgom magamtól,
Se veled, se nélküled a kapcsolatunk,
Olyan hosszan követ, hogy kutyának nézem,
Mint egy bumeráng, csak pofán ne csapjon,
Ő a háziállatom, pórázon vezetem,
Aztán már csak markomba fogom, zsebre teszem, hogy érezze a törődést, a meleget,
Majd belehajítom a Dunába,
És úszik a kő, vagy elsüllyed talán.
Egyetlen szerelmem egy lejátszóban lelem,
Noha nem értem, mit mond, de azért jól esik,
Legalább valaki beszélgetni próbál velem,
Mégha le is állítom vagy kikapcsolom, vagy átpörgetem a mondandóját.
Néha azon gondolkozom, hogy cigiznem kéne, hogy megfulladjak a szürke füstben,
De nem nekem való, meg amúgy is asztmás vagyok
És fiatal ahhoz, hogy tüdőrákom legyen,
És okot adnék, hogy elítéljenek, ordítsanak velem,
Ezért csak vagdosom magam, azt úgyis eltakarja a pulóver,
Éppen csak egy kicsit, hogy fájjon, de mégse,
Hogy vérezzen, de ne a sebből, bentről.
Talán inkább a kövem után úszom a Dunában, habár én sem tudok úszni, ő sem tud úszni,
És boldog-boldogtalan meghal együtt, aztán kisodorja a hullám meg a kövem egy hullám a partra,
Vagy könnyet fakasztunk, vagy megvetést,
A lány és a köve.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés