Ezúttal a nyelvtankönyveket és füzeteket vesszük elő, mert úgy gondoltam, szükség van rá. Böngészgettem egy alacsonyabb színvonalú írói oldalon, és egymás után szaladtam bele olyan történetekbe, amelyek - sok egyéb nyelvtani és központozási hiba mellett - hemzsegtek a hasonló alakú szavak rossz felhasználásától. Megdöbbentett, hogy egyesek ennyire nem tudják használni a saját anyanyelvük akár legalapvetőbb szavait, ezért boncolgatnám most ezt a témát.

A hangalaki (esetleg csak helyesírási) és rendszerint jelentésbeli etimológiai összefüggések alapján a kellő nyelvi ismeretek hiánya miatt könnyen összetéveszthető, de a szöveg szintjén félreértést nem okozó, a köznyelvben néha pusztán stilisztikai különbségeket mutató szavak, szóalakok. (>> forrás)

Egy írómagocska életében mindenkori problémát okoz az írásműnek való címadás. Valaki már a legelején nevet ad neki, valaki ünnepélyesen szereti lezárni egy címmel a művet, hogy pontot tegyen az i-re. Ám ez sokkal nehezebb, mint aminek látszik! Eredménye legtöbbször kitépett füzetlapok (rosszabb esetben betörött laptopképernyő), több napon át tartó egyre reménytelenebb próbálkozások, sőt, elhivatott mániákusoknál még alvás helyetti forgolódás is felléphet. (Bár az már elég beteges.) Ha ez sokáig húzódik, a végére már bármi jól hangzik, csak legyen. Ennek kiküszöbölésére irogattam össze pár tippet, útmutatást, tanácsot, hogy lehetőség szerint a lehető legtökéletesebb címet kapja az iromány, és ne álljon hónapokig a legalsó fiókban "Névtelen"-ként felcímkézve, a végén még megromlik. A címválasztásra megoldást nem tudtam nyújtani, hiszen minden az író egyén kreativitásán és fantáziáján múlik, azonban igyekeztem összegyűjteni pár olyan dolgot, ami nálam bevált, és általánosan is beválHAT. A végeredmény lentebb olvasható. :D