Páros szám-párti vagyok. Egyenesen gyűlölöm a prímszámokat, ilyen a hét, a tizenegy, a tizenhárom... A 2016 viszont számomra egy nagyon szép szám volt. Kecsegtető. Ambíciózus voltam azzal az évvel szemben, akkor, január elsején. Nem írtam konkrét listát, de legalábbis nem maradt fent, viszont nagyjából még emlékszem, miket szerettem volna elérni.

Boldog akartam lenni. Azt akartam, hogy jól sikerüljenek az akkor már közelgő vizsgáim, amikre előre stresszem, pedig hónapjaim voltak még. Fogyni akartam. Nyitottabb akartam lenni a külvilág felé. Több önbizalmat szerettem volna.

Hogy boldog voltam-e? Azt nem tudom biztosan. Az év első felében biztos nem. Nem volt életem éve. Elég stresszes voltam. Sokszor fordultam magamba. Sokat sírtam is. De volt rengeteg jó pillanatom is. A vizsgáim sorra kitűnők lettek. Ez teljességgel kipipálható. Fogyni akartam. Nem akkor fogytam, mikor szerettem volna. Nem sikerült nyárra, de ősszel mindegy csoda folytán megindult, öt kilótól szabadultam meg, és sorra kapom a dicséreteket mostanában. Ami így év végére a magabiztosságom is növelte. Szert tettem pár olyan barátságra, amik szintén sokat segítettek, hogy jobban szeressem önmagam. Nőtt az önbizalmam. Nem lettem nyitottabb, de rájöttem, hogy ez nem is olyan nagy baj. Akik számítanak, azoknak rég megnyíltam, akiknek nem akartam, azoknak nem is érdemes.