Plüssmackó2016.11.22. 16:05, Pillangó
 Alapjáraton nem voltam olyan, aki nagyon tudott kötődni a kis plüssállatkáihoz. Imádtam őket, játszottam velük, szerettem, hogy puhák, hogy melegek, hogy tökéletes párna funkciójuk van, és rosszul is éreztem magam, ha a kedvencem, Patkó, az unikornis, aki lassan 12 éve van meg, otthon maradt egy nyaralás során, mégsem úgy tekintettem rájuk, mint az amerikai filmekben. Nem neveztem őket a legjobb barátaimnak, nem tartottam őket fontosnak elnevezni, mindegyiket egyesével, csak a kedvenceim kaptak nevet, bár azokat is elfelejtettem már. Ez a vers most mégis egy plüssmaci és egy crush ellentétéről szól, beteg pillanatban születhetett úgy este tizenegy óra körül, de remélhetőleg ez nem von le annyit az értékéből. :D
Kiskoromban kaptam egy puha bundás kismacit,
Zöld gyapjúsálacska volt a nyakára tekerve.
Menedékké vált, mikor vihartól rettegve
Ültem a sarokban a fejemen pléddel,
De ő mindig átfogott félkézzel,
S már nem ijesztett meg sem eső, sem villámlás, még árvíz sem, vagy tornádó.
Vagyis jöhetett tsunami, de nem volt erősebb kötél,
Gyermekszemmel hős, felnőttként egy plüss.
Most meg vagy te, aki gyakran büdös.
...
#5 Félek a sötétben2016.11.04. 19:30, Pillangó
 Féltem a sötétben.
A macimat szorongattam, az orromig húztam a takarómat – az sem érdekelt, hogy szúrós az anyaga, vagy, hogy melegem van. Utáltam zokniban aludni, idegesített, és még a paplan alól is kidugtam a lábaim. Ha melegem volt, mindkettőt, ha fáztam, csak az egyiket. Sokáig nem is tudtam egyedül aludni, mindig átszöktem a szüleimhez, de egy idő után úgy érezték, felnőttem a feladathoz, nagylány lettem. De én nem úgy véltem.
Sosem voltam jó bárányszámolásban, unalmas volt, egy idő után monotonná vált, de elaludni semmiképp nem tudtam tőle. Minden reccsenésre felkaptam a fejem, és az árnyékok sziluettjébe szörnyeket képzeltem, sárkányokat, mumusokat. Bekuporodtam a fal mellé, és próbáltam elbújni a világ elől. Általában kiütött a fáradtság, de volt, hogy hajnalok hajnaláig fent maradtam, felhúztam a redőnyömet, és a takaróm alól kikukucskálva néztem a csillagokat. Forgolódtam is, sosem találtam meg a megfelelő pozíciót, mindig jobbat akartam, és mivel emeletes ágyon aludtam, az egyetlen szerencsém az volt, hogy a korlát megvédett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
